A kis szemtelen cica mindig kihasználja az összes lehetőséget, hogy belógjon a nappaliba. Hol a maradék száraztáp-ropogtatásról veszem észre, hogy beslisszolt, hol meg meglepő módon az összes macskatáp szépen ki van nyalogatva Garfield és Kikó tálkájából, amiből már biztos vagyok abban, hogy ki járt itt. Ajtónyitásra csak egy elmosódott fehéres csíkot látok az ajtó és a fotel között, és mire odaérek (három lépés), egy békésen szunyókáló szőrgombolyagot látok a fotelen. Ilyenkor Almácska megsüketül, és összegyógyul a fotellel. Megsüketül, mert hiába kiáltok rá, hogy: Sicc, te kis szemtelen!, meg: Nem mész kifele?, ő a füle botját sem mozdítja erre. Összegyógyul, mert amikor felemelem a hónalja alá nyúlva óvatosan (a pocijában még ott vannak a varratok!) a felsőteste már fél méterre van a foteltól, a segge meg hátsó lábai még eredeti pózban fekszenek a fotelen, mintha összeragadtak volna. :)
Miután már a nyúl is tudja, hogy kell a macskaajtót használni, kiíváncsi vagyok, Almácska mikorra tanulja meg és lóg be a lakásba egy jeges téli estén...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A jeges téli estéket egy hálózatra köthető melegítőpárnával vészelte át a kis drága. :)
VálaszTörlés