Ami már kiderült:

Muki, azazhogy Mókuskerék von Orsika kezd megszeretni minket.
Már négyőnktől fogad el csemegét, kettőnktől ugyanezt nyitott tenyérből is.
Már van, hogy odajön hozzám, amikor várom, bár nem tudom, hogy erre a ketrec kinyitása, vagy ellenállhatatlan cuppogásom és csicsergésem készteti.
A kisfiam megsimizi Mukit, amikor csak kedve tartja, és Muki csak néha nem hagyja.
A kis bojtos farkú szereti a ketrecét, a szobaséták után mindig szépen magától visszamegy.
A szerető gondoskodással (és persze kisdeguhajhászástól való félelmemben) készített "mágikus cső" abszolut nem hozza izgalomba, sőt.
Szereti a mogyorót, és a mogyoróosztás helyén csippantott is érte, hogy MÉÉÉÉG!.
Nagyon szeret éjjel is kerekezni. Ha a kereket eltávolítjuk, máshogy (eszméletlen falon-rohangálással) égeti el a fölös kalóriákat.
Van már családtagunk, aki átesett már a deguharapás véres élményén, de jelentem mindketten tanultak belőle..
Muki nemigen van beszélgetős kedvében, kellene neki a degutárs.
Folyik a golyós itató, kéne valami megbízható márka, ami nem áztatja el a fél polcot.
Nem nagyon ízlik neki a szárított széna..